Minden természetszerető és vizet kedvelő vendéget vár a minden év júniusában megrendezésre kerülő „Egy hajóban evezünk” Vízitúra, melynek fő bázisa a Dánfoki Üdülőközpont.
A résztvevők a két nap alatt a Körösök vadregényes táját ismerhetik meg, miközben Gyulától Köröstarcsáig kenukkal teszik meg a mintegy 38 km-es távot.
A túra kortalan, a táv könnyedén teljesíthető amatőrök számára is. A gyulai duzzasztónál szállnak vízre a csapatok, családok, baráti társaságok, sportolók, majd az első megállóhelyen, Szanazugban, a Fekete- és Fehér-Körös összefolyásánál megpihennek. A kaland Dobozon át folytatódik. A dobozi híd után már messziről kitűnik a békési református templom tornya.